Megbízhatóság a könyvelésben

Felmondás közlése e-mailben és sms-ben

 

A technika fejlődésével egyre gyakoribb, hogy a felek jognyilatkozataikat nem hagyományos módon papír alapon, hanem elektronikus úton teszik meg. Kérdés, hogy a munkajog ezt mikor tekinti érvényesnek.

 

A munkajogban főszabály szerint a nyilatkozatokat úgymond alaki kötöttség nélkül, vagyis akár szóban is meg lehet tenni. Ellenben bizonyos nagy jelentőséggel bíró nyilatkozatok esetében (ilyen például a munkaszerződés, valamint a munkaviszonyt megszüntető nyilatkozatok, vagyis a felmondás és a közös megegyezés) megköveteli az írásbeliséget. Azonban nem egyértelmű, hogy mit értünk írásbeliség alatt. Írásbelinek minősül-e egy e-mail vagy egy sms?

 

A Munka Törvénykönyve szerint az elektronikus dokumentumok esetében az írásbeliség feltételei az alábbiak:

 

Eltérő gyakorlat alakult ki azzal kapcsolatosan, hogy az elektronikus dokumentum mikor alkalmas a nyilatkozattevő azonosítására. Egyesek a törvényt úgy értelmezték, hogy ehhez az elektronikus aláírásról szóló törvény szerinti minősített elektronikus aláírás szükségeltetik, vagyis például egy sima e-mail nem megfelelő.

 

A törvény 2016-os módosítási javaslatában a jogalkotó most ezt egyértelművé teszi azzal, hogy kimondja, hogy az elektronikus dokumentum érvényességének nem feltétele, hogy minősített elektronikus aláírással lássák el.

 

Vagyis például egy a hivatalos céges e-mail címről (vagy telefonszámról) küldött és aláírt e-mailben (vagy sms-ben) közölt felmondás is érvényes lehet, hiszen beazonosítható belőle a nyilatkozat tevője.

 

Azonban vigyázzunk rá, hogy az érvényesség még nem jelent jogszerűséget! Attól még, hogy érvényes az e-mailben vagy sms-ben elküldött felmondás, ahhoz, hogy jogszerű is legyen, meg kell felelnie a korábbi bejegyzésünkben tárgyalt feltételeknek. Tehát mindenképpen ügyeljünk arra, hogy nehogy például az sms karakterkorlátja miatt túl rövidre szabjuk a felmondást, és ne indokoljuk megfelelően, mert könnyen pórul járhatunk!

 

A törvénymódosítási tervezet a későbbi jogviták elkerülése érdekében a legfontosabb munkajogi dokumentumok esetében megköveteli, hogy a munkáltató 5 napon belül papír alapon is adja át azokat a munkavállalónak. Tehát a munkáltató jogszerűen felmondhat e-mailben vagy sms-ben a munkavállalónak, azonban 5 napon belül ezt papír alapon is meg kell erősítenie. A későbbi papír alapú átadás az alábbi dokumentumok esetében kötelező:

 

Dencsi Tibor
Jogi szakokleveles közgazdász

 

Cégadatok

Balance Kft

Bejegyezve 1990-ben
Cj.szám: 01-09-068180
Adószám: 10377064-2-43

1119 Bp, Fehérvári út 44.
203-4405, 209-5568, 209-6448
balance@balancekft.hu
facebook.com/balancekft

Kedvelje Facebook oldalunkat!

Kedvelje/kövesse facebook oldalunkat, hogy Önhöz is eljussanak munkaügyi és pénzügyi tanácsaink!

Ajánlatkérés

Lépjen könyvelőirodánkkal kapcsolatba közvetlenül az alábbi gombra kattintva, vagy fenti elérhetőségeinken!

Ügyfélkapu
Cégadatok

Balance Kft

Bejegyezve 1990-ben
Cj.szám: 01-09-068180
Adószám: 10377064-2-43

1119 Bp, Fehérvári út 44.
203-4405, 209-5568, 209-6448
balance@balancekft.hu
facebook.com/balancekft

Ajánlatkérés

Lépjen könyvelőirodánkkal kapcsolatba közvetlenül az alábbi gombra kattintva, vagy fenti elérhetőségeinken!

Ügyfélkapu