Utazási költségtérítés

A munkáltató kötelezettségei nem csak a munka díjazására, hanem a munkavállaló költségeinek megtérítésére is kiterjednek. Ezek közül is kiemelkedik a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítés.

A munkába járással kapcsolatos utazásnak két fajtáját, a napi munkába járást és a hazautazást különböztetjük meg.

Ismerkedjünk meg vele, hogy mit is jelentenek ezek pontosan!

Napi munkába járás:

• a közigazgatási határon kívülről a lakóhely vagy tartózkodási hely, valamint a munkavégzés helye között munkavégzési célból történő helyközi (távolsági) utazással, illetve átutazás céljából helyi közösségi közlekedéssel megvalósuló napi valamint a munkarendtől függő gyakoriságú, rendszeres vagy esetenkénti oda- és visszautazás;

• a közigazgatási határon belül, a lakóhely vagy tartózkodási hely, valamint a munkavégzés helye között munkavégzési célból történő napi valamint a munkarendtől függő gyakoriságú rendszeres vagy esetenkénti oda- és visszautazás; amennyiben a munkavállaló a munkavégzés helyét - annak földrajzi elhelyezkedése miatt - sem helyi, sem helyközi közösségi közlekedéssel nem tudja elérni.

Hazautazás: a munkahelyről legfeljebb hetente egyszer - az általános munkarendtől eltérő munkaidő beosztás esetén, legfeljebb havonta négyszer - a lakóhelyre történő oda- és visszautazás.

Ezek megértéséhez még két fogalmat szükséges tisztáznunk.

Lakóhely: annak a Magyarország, vagy az Európai Gazdasági Térség állama (a továbbiakban: EGT-állam) területén lévő lakásnak a címe, amelyben a munkavállaló él, illetve amelyben életvitelszerűen lakik.

Tartózkodási hely: annak a Magyarország vagy az EGT-állam területén lévő lakásnak a címe, amelyben a munkavállaló - lakóhelye végleges elhagyásának szándéka nélkül - munkavégzési célból ideiglenesen tartózkodik.

Vagyis a munkába járás, nemcsak a lakóhely, hanem a tartózkodási hely és a munkahely között is történhet. Fontos kiemelni, hogy a jogszabály nem rögzít olyan kitételt, miszerint csak bejelentett lakóhely vagy tartózkodási hely lenne figyelembe veendő. A munkavállalónak kell nyilatkoznia a lakóhelyéről és tartózkodási helyéről, és a munkáltató köteles ezt elfogadni.

Milyen közlekedési eszközöket vehet igénybe a munkavállaló a munkába járáshoz?

• belföldi vagy határon átmenő országos közforgalmú vasút 2. kocsi osztályát,

• helyközi (távolsági) autóbuszjáratot,

• elővárosi buszt, HÉV-t,

• menetrend szerint közlekedő hajót, kompot

• kizárólag hazautazás céljából légi közlekedési járművet.

A legfontosabb kérdés pedig, hogy milyen összeget köteles téríteni a munkáltató?

• A napi munkába járással kapcsolatos költségtérítés, a bérlettel vagy menetjeggyel való elszámolás ellenében, azok árának legalább 86%-a.

• A hazautazással kapcsolatos költségtérítés a bérlettel vagy menetjeggyel való elszámolás ellenében, azok árának legalább 86%-a, legfeljebb havonta 2014-ben 35.200,- Ft (a 2015-s összeget még nem ismerjük).

Vagyis a fent részletezett munkába járással kapcsolatos utazások költségének 86%-t köteles a munkáltató megtéríteni. Sokszor fordulnak hozzám ügyfelek azzal a kérdéssel, hogy a munkáltató megtérítheti-e a teljes összeget. A válasz az, hogy igen. A jogszabály, csak a minimumot rögzíti, ellenben a munkáltató határozhat úgy, hogy nem 86, hanem 100%-ot térít.

Ezen kívül, felhívnám arra a figyelmet, hogy a napi munkába járásnak nincsen törvényileg rögzített felső határa, a hazautazásnak viszont igen. Ez két szempontból fontos. Az első, hogy ha egy munkavállaló minden nap több száz kilométerről jár be dolgozni, és ebből például havonta több mint 50.000,- Ft költsége keletkezik, a munkáltatónak, annak 86%-t is ki kell fizetnie. A második, hogy a hazautazásnál legfeljebb havi 35.200,- Ft-ig kell téríteni, akkor is, ha a tényleges költség százezres nagyságrendű. A 35.200,- Ft-os határ fölött pedig nemcsak, hogy nem kötelező téríteni, de ha valaki ezt meghaladó mértékű térítést ad, az már nem lesz adómentes.

A 86%-os mérték még egy szempontból érdekes nekünk. Miután a munkáltató nem 100%-ot térít, és 14%-ot a munkavállaló köteles megfizetni, ezért a munkavállaló nem kötelezhető az utazási költségtérítés igénybe vételére. Előfordulhat olyan, hogy a munkavállaló jobban jár, ha például az azonos irányban dolgozó házastársa vagy szomszédja reggel elviszi őt, és ezzel megspórolja a jegy árának 14%-t.

Az tehát egyértelmű, hogy ha a munkavállaló úgy nyilatkozik, hogy kér költségtérítést, akkor a munkáltató köteles azt megadni, az viszont már nem ennyire egyszerű, hogy mi a helyzet abban az esetben, ha a munkavállaló nem kér ilyet. Mint mondtuk, a munkavállaló annak igénybevételére nem kötelezhető. A kérdés az, hogy hogyan kell, vagy kell-e lepapírozni azt, hogy ha ezt nem kívánja igénybe venni.

Ha a munkavállaló bejelentett lakóhelye (amivel a munkáltatónak külön nyilatkoztatás nélkül is tisztában kell lenni), ugyanazon a településen van, mint a munkavégzés helye, akkor álláspontom szerint, nem szükségszerű a munkavállalót nyilatkoztatni arról, hogy utazási költségtérítést kíván-e igénybe venni. Mivel ekkor csak különleges esetben, például ha a tartózkodási helye eltérne a bejelentett lakóhelytől, lenne rá jogosult, amikor pedig a munkajogi alapelvekből kiindulva, őt terhelné a munkáltató irányába a tájékoztatási kötelezettség.

Más a helyzet akkor, ha a bejelentett lakóhely és a munkavégzés helye eltér egymástól. Ebben az esetben, véleményem szerint, a munkáltatót terheli tájékoztatási kötelezettség a tekintetben, hogy a munkavállaló jogosult munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésre. Ezt nem feltételen kell írásban megtenni, de célszerű lehet, hiszen ekkor egy munkaügyi ellenőrzésen egyszerűbb ezt bizonyítani.

Fontos megjegyezni, hogy a munkavállalók nem mondhatnak le a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítés iránti igényükről. Egy ilyen kitétel szerepeltetése például a munkaszerződésben, semmis. A munkavállaló kizárólag arról nyilatkozhat, hogy adott pillanatban nem kíván költségtérítést igénybe venni, és ezen nyilatkozatát később bármikor megváltoztathatja.   

A 86%-os térítés fent részletezett szabálya alól vannak kivételek, melyekben a munkáltató kilométerenként 9,- Ft költségtérítést köteles fizetni a munkavállalónak. Ezek az alábbiak:

• a munkavállaló lakóhelye vagy tartózkodási helye, valamint a munkavégzés helye között nincsen közösségi közlekedés;

• a munkavállaló munkarendje miatt nem vagy csak hosszú várakozással tudja igénybe venni a közösségi közlekedést;

• ha a munkavállaló mozgáskorlátozottsága, illetve a súlyos fogyatékossága miatt nem képes közösségi közlekedési járművet igénybe venni, ideértve azt az esetet is, ha a munkavállaló munkába járását hozzátartozója biztosítja.

Mivel ezekben az esetekben nem oldható meg a munkába járás közösségi közlekedéssel, helyette a kilométerenkénti 9,- Ft-os norma alkalmazandó.

A felsorolt esetek közül a második további magyarázatot kíván. Mit is jelent a hosszú várakozás?

A jogszabály szerint, hosszú várakozás az az időtartam, amely a munkavállaló személyi, családi vagy egyéb körülményeire tekintettel aránytalanul hosszú, és amely az út megtételéhez szükséges időt meghaladja.

Tehát egy objektív és egy szubjektív feltételt is támaszt a jogalkotó. Az első, hogy a várakozási időnek a teljes út megtételéhez szükséges időt meg kell haladnia. Ez teljesül például, ha valaki fél óra alatt érne be a munkahelyére, ha azonnal át tudna szállni másik közlekedési eszközre, ellenben az átszállásra több mint fél órát várnia kell. Viszont ez a példa feltehetően nem teljesíti a szubjektív feltételt, hiszen az út még így is csak alig több mint egy óra lenne. Hogy mikor számít már az út a várakozással túl hosszúnak, az függ az illető személyi és családi körülményeitől. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy ha az átszállásokra való várakozás miatt haladja meg a másfél órát, akkor ez már többnyire kimeríti a fogalmat.

Dencsi Tibor
Jogi szakokleveles közgazdász