Hány hónapos munkaidőkeretet érdemes választani?

Egyre gyakoribb a munkavállalók munkaidőkeretben történő foglalkoztatása. Azonban a munkáltatók komoly problémákkal szembesülhetnek, ha nem jól határozzák meg a munkaidőkeret hosszúságát, míg annak alkalmazásának előnyei kihasználatlanok maradhatnak.

A Munka Törvénykönyve hatályos rendelkezései alapján a munkáltató a munkavállaló által teljesítendő munkaidőt munkaidőkeretben is meghatározhatja.

Főszabály szerint, a munkaidőkeret tartama legfeljebb négy hónap vagy tizenhat hét.

Ellenben a munkaidőkeret tartama legfeljebb hat hónap vagy huszonhat hét

• a megszakítás nélküli,
• a több műszakos,
• az idényjellegű tevékenység keretében,
• a készenléti jellegű munkakörben

foglalkoztatott munkavállaló esetében.

Ezen kívül fontos megjegyezni, hogy a munkaidőkeret tartama kollektív szerződés rendelkezése szerint legfeljebb tizenkét hónapra vagy ötvenkét hétre emelhető, ha ezt technikai vagy munkaszervezési okok indokolják.

Kérdés, hogy a gyakorlatban milyen hosszúságú munkaidőkeretet érdemes alkalmazni.

Nyilvánvalóan ez függhet az elvégzett feladat jellegétől. Idényjellegű tevékenység esetében annak ciklusa lesz a meghatározó. Például ha fél éves időtávon egyenlítődnek ki a munka hullámhegyei és hullámvölgyei, akkor ilyen hosszúságú munkaidőkerethez érdemes folyamodni.

Azonban legtöbbször nem ennyire egyszerű a választás.

Magam azon az állásponton vagyok, hogy a legtöbbször használt, két hónapos munkaidőkeret esetében, a munkaidőkeretes foglalkoztatás előnyei nem használhatóak ki teljes mértékben. A két havi időtáv sokszor kevés ahhoz, hogy az időbeosztást kellően rugalmasan kezeljük. A hat havi vagy pláne az annál hosszabb keretet pedig rendkívül nehéz kezelni. Ilyenkor sokszor előfordul olyan, hogy a munkáltató a munkaidőkeret első hónapjaiban nem követi nyomon, hogy az adott havi törvényes munkaidőnél mennyivel teljesítettek többet vagy éppen kevesebbet a dolgozók és mennyivel kell több vagy kevesebb órát később kiadnia. Ezért könnyen előállhat olyan helyzet, hogy amikor a munkáltató észbe kap, már nem is orvosolható a probléma. Vegyünk egy példát! Mondjuk, hogy egy hat havi munkaidőkeret esetében, az első négy hónap alatt a munkavállaló 150 órával kevesebbet teljesít, mint a törvényes munkaidő lenne. Ennyivel többet a hátralevő két hónapban nem lehet már számára úgy kiadni, hogy az megfeleljen a munkajogi előírásoknak. Ezt a bérszámfejtés sem tudja már orvosolni. Így ha a munkáltató későn ébred, akkor kénytelen lesz tudomásul venni, hogy a munkavállaló órái kárba vesznek.

Mindezek miatt, magam a középutas négy hónapot tartom legszerencsésebbnek. Ez elég hosszú ahhoz, hogy rugalmas beosztást alakítsunk ki, viszont nem áttekinthetetlen.

Dencsi Tibor
Jogi szakokleveles közgazdász