2017.05.22. - Könyvelőiroda Budapest

A munkaidőkeret megváltoztatása – mégsem valósul meg!

A munkaidőkeret megváltoztatása – mégsem valósul meg!

A benyújtott törvényjavaslat szerint a munkaidőttovábbra is a munkáltató oszthatja be, de ezt előre köteles megtenni. Ami a nagyobb felháborodást kiváltotta a munkavállalók körében pedig a javaslat azon része, hogy a beosztás szerint napi munka idejük legfeljebb 12 óra lehet, a heti munkaidő, éves átlagban maximum 48 órás lehet a benyújtott törvény szerint. Továbbá ha a munkaadó és a munkavállaló írásban megállapodik, akkor egy napra akár 24 órás munkaidőt is meg lehet határozni, de egy héten 72 óránál többet egyáltalán nem lehet dolgozni. A dolgozóknak a heti két pihenőnapot ki kell adni, de ezt nem kötelező egyenlően beosztani.

Ugyan a törvényjavaslatot benyújtók azzal védekeznek, hogy ez a szabályozás a munkavállalók érdekeit védi, de az megengedhetetlen, hogy a valamikori két havi munkaidőkeret egyoldalúan három évesre nőjön ki, így a munkavállaló magánélete, szabadideje teljesen a munkáltató akaratának alárendelődik. Végül az érvek, és a felháborodások miatt ezt a törvényjavaslatot elvetették, így tovább dolgoznak azon, hogyan lehetne konkrétabbá tenni a munkavállaló munkaidőkeretét.

Tanácsadásért és körültekintő könyvelésért válassza könyvelő irodánkat!