Megbízhatóság a könyvelésben

Védett munkavállalók munkaidő beosztása

 

Bizonyos munkavállalói csoportokat véd a jog, és esetükben a korábbi bejegyzésekben tárgyaltaknál szigorúbb feltételeknek kell a munkaidő beosztásnak megfelelnie.

 

Ilyen védett munkavállalók, a kismamák (kispapák), az egészségkárosító kockázat mellett dolgozók és a fiatalok (18 év alattiak).

 

Mivel az első két csoportra megközelítőleg azonos szabályok vonatkoznak, így őket együtt tárgyaljuk.

 

A munka- és pihenőidőre vonatkozó előírásokat

 

 

a következőkben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni:

 

 

Az első két ponthoz fűzzünk némi megjegyzést! Ez azt jelenti, hogy egy ilyen munkavállaló csak akkor dolgozhat egyik héten délelőtt, míg másik héten délután, ha ahhoz kifejezetten hozzájárul. Az viszont, hogy egyik héten, szombaton és vasárnap legyen a pihenőnapja, míg másik héten, kedden és szerdán, még a hozzájárulása esetén is szabálytalan, és bírságot von maga után.

 

A kismamákra (kispapákra) és az egészségkárosító kockázat mellett dolgozókra vonatkozó szabályok között összesen annyi eltérés van, hogy az első csoport számára éjszakai munka nem rendelhető el, míg a második csoport, számára elrendelhető, de a beosztás szerinti napi munkaideje éjszakai munkavégzés során a nyolc órát nem haladhatja meg.

 

A fiatal munkavállalók beosztására ennél is szigorúbb szabályok vonatkoznak:

 

 

Dencsi Tibor
Jogi szakokleveles közgazdász

Cégadatok

Balance Kft

Bejegyezve 1990-ben
Cj.szám: 01-09-068180
Adószám: 10377064-2-43 

1113 Bp, Bocskai út 77-79. B ép. 1 em. 136
203-4405, 209-5568, 209-6448
balance@balancekft.hu

Kedvelje Facebook oldalunkat!

Kedvelje/kövesse facebook oldalunkat, hogy Önhöz is eljussanak munkaügyi és pénzügyi tanácsaink!

Ajánlatkérés

Lépjen könyvelőirodánkkal kapcsolatba közvetlenül az alábbi gombra kattintva, vagy fenti elérhetőségeinken!

Ügyfélkapu
Cégadatok

Balance Kft

Bejegyezve 1990-ben
Cj.szám: 01-09-068180
Adószám: 10377064-2-43 

1113 Bp, Bocskai út 77-79. B ép. 1 em. 136
203-4405, 209-5568, 209-6448
balance@balancekft.hu

Ajánlatkérés

Lépjen könyvelőirodánkkal kapcsolatba közvetlenül az alábbi gombra kattintva, vagy fenti elérhetőségeinken!

Ügyfélkapu
Balance logo
Minden jog fenntartva © 2022 Balance Kft.
1113
Budapest
Bocskai út 77-79. B ép. 1 em. 136


FEL