Megbízhatóság a könyvelésben

Munkáltatói jogutódlás-e a töltőállomások bérlőváltása?

 

Előző írásunkban a munkáltatói jogutódlás szabályait ismertettük. Most azt vizsgáljuk meg, hogy az üzemanyag töltőállomások bérlőváltása, munkajogi jogutódlásnak számít-e.

 

Még egyszer idézzük fel, hogy milyen feltételeit rögzíti a munkáltatói jogutódlásnak a törvény:

 

 

Az első és a harmadik kitétel teljesüléséhez nem férhet kétség. Egy benzinkút jól körülhatárolható gazdasági egység, és ha töltőállomásként működik tovább, akkor megőrzi identitását.

 

A második feltétel már nem ennyire egyértelmű. Ugyanis a korábbi és az új üzemeltető nem kerül egymással jogviszonyba. A korábbi bérlő az üzemanyag társaságnak adja vissza a kutat, míg az új bérlő tőle kapja meg üzemeltetésre.

 

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a kettő nem is feltétlen egy időpontban történik. Ha nem is kifejezetten gyakori, de lehetséges, hogy a bérlőváltás miatt a kút egy-két napig, vagy akár hetekig is zárva tart.

 

Éppen ezért, a szakma erősen megosztott a kérdésben. Sok jogász helyezkedik arra az álláspontra, hogy a bérlőváltás nem lehet munkáltatói jogutódlás, hiszen a két bérlő nem áll egymással jogviszonyban.

 

Magam ezzel vitába szállnék. A fent idézett feltételeknél láthatjuk, hogy a törvényben nem szerepel olyan kitétel, hogy a jogügyletnek két szereplő között kell végbe mennie. Emiatt, szerintem önmagában az a tény, hogy a jogügylet három fél között zajlik le, nem zárja ki a munkajogi jogutódlást.

 

Ellenben, ha a töltőállomás visszaadására és az új bérlőnek történő kiadására nem egy időpontban kerül sor (vagyis egy időre bezár a kút), az már okozhatja a munkaviszonyok megszakítását, főleg ha az újranyitás időpontja előre nem látható be. Ennek oka, hogy nem várható el a korábbi munkáltatótól, hogy bizonytalan ideig fenntartsa a jogviszonyokat, arra alapozva, hogy majd valakinek átadhatja a munkavállalókat. Ahogyan a munkavállalóktól sem várható például el az, hogy addig ne kapjanak bért, amíg az új munkáltató személye ismertté válik. Ezért, úgy gondolom, hogy ezt a bizonytalanságot meg kell szüntetni, és a korábbi munkáltatónak ilyen esetben ki kell léptetnie a munkavállalókat.

 

Akkor munkajogi jogutódlás-e a töltőállomások bérlőváltása?

 

Véleményem szerint, ha az átadás-átvétel egy időben történik, akkor igen. Ellenben, ha a kettő között több idő eltelik, és időközben bezár a kút, akkor már nem.

 

De azt mindenképpen ismételten meg kell, hogy jegyezzük, hogy több szakértő ettől eltérő véleményen van, így nem állíthatjuk biztosan, hogy ha a jogutódlást valaki megtámadja, és az munkaügyi perrel végződik, akkor a bíróság feltétlen az itt leírtakkal fog egyet érteni.

 

Dencsi Tibor
Jogi szakokleveles közgazdász   

Cégadatok

Balance Kft

Bejegyezve 1990-ben
Cj.szám: 01-09-068180
Adószám: 10377064-2-43 

1113 Bp, Bocskai út 77-79. B ép. 1 em. 136
203-4405, 209-5568, 209-6448
balance@balancekft.hu

Kedvelje Facebook oldalunkat!

Kedvelje/kövesse facebook oldalunkat, hogy Önhöz is eljussanak munkaügyi és pénzügyi tanácsaink!

Ajánlatkérés

Lépjen könyvelőirodánkkal kapcsolatba közvetlenül az alábbi gombra kattintva, vagy fenti elérhetőségeinken!

Ügyfélkapu
Cégadatok

Balance Kft

Bejegyezve 1990-ben
Cj.szám: 01-09-068180
Adószám: 10377064-2-43 

1113 Bp, Bocskai út 77-79. B ép. 1 em. 136
203-4405, 209-5568, 209-6448
balance@balancekft.hu

Ajánlatkérés

Lépjen könyvelőirodánkkal kapcsolatba közvetlenül az alábbi gombra kattintva, vagy fenti elérhetőségeinken!

Ügyfélkapu
Balance logo
Minden jog fenntartva © 2022 Balance Kft.
1113
Budapest
Bocskai út 77-79. B ép. 1 em. 136


FEL