Megbízhatóság a könyvelésben

Mi mindent jelenthet egy aláírás a munkajogban?

 

A munkáltatónak sokszor kell a munkavállalóval dokumentumokat aláíratnia. Azonban nem mindegy, hogy az aláírás a dokumentum átvételét, vagy az abban foglaltak elismerését jelenti. Ha nem vigyázunk, könnyen pórul járhatunk.

 

Egyik ügyfelünk észrevette, hogy a munkavállalók, fogalmazzunk úgy, saját célra pénzt kölcsönöznek a kasszából. Hogy a pénztár váltáskor mikor mennyi hiányzott, azt egy lapon vezették. A munkáltató, amikor erre fény derült, készített egy okiratot, amiben leírta a történteket, és felszólította a munkavállalókat a jogsértés azonnali felszámolására, vagyis a hiányzó összeg visszaszolgáltatására.

 

Az okiratot alá kívánta íratni a munkavállalókkal, hogy később az bizonyítékul szolgálhasson. Azonban ekkor majdnem hatalmas hibát vétett. Nem figyelt arra, hogy az aláírás elé egy mondatban odaírja azt, hogy az aláírásnak mi a jelentése. Konkrétan az alábbi szöveg hiányzott:

 

„Aláírásommal elismerem, hogy az okiratban leírt történések a valóságnak megfelelnek.”

 

Szerencsére, észrevettük ezt, és figyelmeztettük rá. Ha ez a rövidke mondat nem kerül oda a munkavállalók aláírása fölé, az egész dokumentum semmit nem ért volna, és jelentős kára keletkezhetett volna a munkáltatónak, ha mégis arra alapozva hoz később intézkedéseket.

 

Enélkül, ugyanis, a munkavállalók minden további nélkül hivatkozhattak volna arra, hogy aláírásukkal csupán a dokumentum átvételét ismerték el, az abban foglaltakat viszont vitatják. Az okirat nélkül pedig még az a lap sem ért volna semmit, amin az szerepelt, hogy a kasszában mikor mennyivel hagytak kevesebb pénzt az előírtnál. Ha nem is lenne túl hihető, de például a bíróságon mondhatták volna azt, hogy azon az egymás közötti esti póker játszmák eredményét vezették, és a lapon a dátumok, a nevek és az összegek ezt jelzik. Ennek ellenkezőjét pedig a munkáltató lett volna kénytelen bizonyítani.

 

Ezért rendkívül fontos, hogy ha okiratot szerkesztünk, ne spóroljunk, és egy mondatot mindig tűzzünk bele, amiben leírjuk, hogy az aláírás pontosan mit is jelent.

 

Dencsi Tibor
Jogi szakokleveles közgazdász     

Cégadatok

Balance Kft

Bejegyezve 1990-ben
Cj.szám: 01-09-068180
Adószám: 10377064-2-43 

1113 Bp, Bocskai út 77-79. B ép. 1 em. 136
203-4405, 209-5568, 209-6448
balance@balancekft.hu

Kedvelje Facebook oldalunkat!

Kedvelje/kövesse facebook oldalunkat, hogy Önhöz is eljussanak munkaügyi és pénzügyi tanácsaink!

Ajánlatkérés

Lépjen könyvelőirodánkkal kapcsolatba közvetlenül az alábbi gombra kattintva, vagy fenti elérhetőségeinken!

Ügyfélkapu
Cégadatok

Balance Kft

Bejegyezve 1990-ben
Cj.szám: 01-09-068180
Adószám: 10377064-2-43 

1113 Bp, Bocskai út 77-79. B ép. 1 em. 136
203-4405, 209-5568, 209-6448
balance@balancekft.hu

Ajánlatkérés

Lépjen könyvelőirodánkkal kapcsolatba közvetlenül az alábbi gombra kattintva, vagy fenti elérhetőségeinken!

Ügyfélkapu
Balance logo
Minden jog fenntartva © 2022 Balance Kft.
1113
Budapest
Bocskai út 77-79. B ép. 1 em. 136


FEL