Megbízhatóság a könyvelésben

Ki jogosult műszakpótlékra?

 

2015. évi VII. körlevelünkben röviden tájékoztattuk Önöket a Munka Törvénykönyve várható változásairól. Körlevelünket elérhetik weblapunk Hasznos/Körlevelek menüpontjában. A változást egyelőre még nem fogadták el, azonban szeretnénk előre felhívni a figyelmüket rá.

 

Korábbi bejegyzésünkben olvashattak a műszakpótlék akkori szabályairól. A jogszabálytervezet szerint, szűkülni fog a műszakpótlékra jogosultak köre.

 

Először röviden ismételjük át, hogy ki jogosult műszakpótlékra!

 

Műszakpótlék az este 18-00 és reggel 6-00 közötti munkavégzésre járhat (a mértéke pedig 30%).

 

A pótléknak van két fontos feltétele. Jelenleg akkor jogosult valaki pótlékra, ha:

 

Eddig, ha a munkáltató kicsit figyelmetlen volt, könnyen készíthetett olyan beosztást, amiben annak ellenére volt kénytelen műszakpótlékot fizetni, hogy a munkavállaló valójában nem is dolgozott több műszakban. Ugyanis, az első feltételnek az is megfelel, ha a beosztás szerinti munkaidő kezdete mondjuk csak egy fél órával tér el. Míg a második feltételhez elegendő volt, ha akár egyetlen nap esetében megvolt a 4 órás eltérés. Tehát, ha valaki mondjuk egy hónapban 15 napot dolgozott, abból 9-szer 18-00-kor kezdett, 5-ször 18-30-kor, míg egyszer 22-kor, akkor az eddigi szabályozás értelmében műszakpótlékra volt jogosult, akkor is, ha könnyen beláthatjuk, hogy valójában nem is dolgozott több műszakban.

 

Ezzel szemben a módosítás a két pontból egyet gyúr, ami szerint valaki akkor lesz jogosult, ha:

 

Tehát, a korábbi példánkban a munkavállaló már nem lesz műszakpótlékra jogosult, hiszen mindössze egyetlen nap van meg a 4 órás eltérés. Ha a tervezetet elfogadják, a jogosultságnak már csak például az fog megfelelni, ha a 15 munkanapjából 9-szer 18-kor kezdett, míg 6-szor 22-kor.

 

Vagyis egyértelműen szűkül a műszakpótlékra jogosult dolgozók köre.

 

Azonban ne felejtsük el, hogy ha valaki műszakpótlékra nem jogosult, attól még este 22 óra és reggel 6 óra közötti időre éjszakai pótlékra feltétlen jogosult lesz. Ellenben ez kevesebb időre jár, a mértéke pedig csak 15%, vagyis pont fele a műszakpótlékénak.  

 

Dencsi Tibor
Jogi szakokleveles közgazdász

Cégadatok

Balance Kft

Bejegyezve 1990-ben
Cj.szám: 01-09-068180
Adószám: 10377064-2-43 

1113 Bp, Bocskai út 77-79. B ép. 1 em. 136
203-4405, 209-5568, 209-6448
balance@balancekft.hu

Kedvelje Facebook oldalunkat!

Kedvelje/kövesse facebook oldalunkat, hogy Önhöz is eljussanak munkaügyi és pénzügyi tanácsaink!

Ajánlatkérés

Lépjen könyvelőirodánkkal kapcsolatba közvetlenül az alábbi gombra kattintva, vagy fenti elérhetőségeinken!

Ügyfélkapu
Cégadatok

Balance Kft

Bejegyezve 1990-ben
Cj.szám: 01-09-068180
Adószám: 10377064-2-43 

1113 Bp, Bocskai út 77-79. B ép. 1 em. 136
203-4405, 209-5568, 209-6448
balance@balancekft.hu

Ajánlatkérés

Lépjen könyvelőirodánkkal kapcsolatba közvetlenül az alábbi gombra kattintva, vagy fenti elérhetőségeinken!

Ügyfélkapu
Balance logo
Minden jog fenntartva © 2022 Balance Kft.
1113
Budapest
Bocskai út 77-79. B ép. 1 em. 136


FEL