Biztos-e a közös megegyezés?

Legtöbben úgy gondolják, hogy a munkaviszony megszűntetésének legnehezebben megtámadható módja, a közös megegyezés. Jelen írásunkban ezt a tévhitet próbáljuk eloszlatni, bemutatva, hogy milyen veszélyek leselkedhetnek a munkáltatóra egy közös megegyezés aláírásakor, és mit lehet tenni ezek elkerülése érdekében.

A munkáltató és a munkavállaló, közös, egyező akarattal, a munkaviszonyt bármikor megszűntethetik.

A közös megegyezéssel szemben a jogszabály mindössze az alábbi követelményeket támasztja:

• A megegyezést minden esetben írásba kell foglalni.

• A megegyezésből ki kell tűnnie a felek a munkaviszony megszűntetésére irányuló félreérthetetlen szándékának.

• A megegyezésben meg kell jelölni a munkaviszony megszűnésének dátumát.

Amint láthatjuk, a közös megegyezést még csak indokolni sem szükséges. Hogyan lehetséges akkor, hogy a munkavállaló megtámadja a megállapodást, hogyha az megfelel a fentieknek és a munkavállaló aláírta azt?

Úgy, hogy a közös megegyezésnek összhangban kell lennie a munkajogi alapelvekkel is.

Tehát, ha a munkáltató a munkavállalót fenyegeti vagy megtéveszti, akkor a megegyezés érvénytelen.

A gyakorlatban például sokszor előfordul olyan, hogy a munkáltató arra hivatkozik, hogy ha a munkavállaló a közös megegyezést nem írja alá, akkor azonnali hatállyal mond fel neki, és a munkavállaló ezért később nem fog mástól munkát kapni. De nem ritka az sem, hogy a felek között valójában megvan az egyetértés az aláírásakor, azonban a munkavállaló később nyereségvágyból mégis mást állít.

Tudnunk kell, hogy a munkajog abból indul ki, hogy a munkáltató erőfölénnyel rendelkezik a munkavállalóval szemben, és ezt kompenzálni kívánja, így a bizonyítási kötelezettség némileg eltér a polgári jogviszonyokban megszokottaktól, és a munkáltatóra rónak nagyobb terhet a jogszabályok.

A munkavállaló például jó eséllyel pályázik egy közös megegyezés megtámadására, ha mindösszesen annyit állít, hogy neki semmilyen érdeke nem fűződött annak aláírásához, és a munkáltató nem hagyott kellő időt számára a mérlegelésre.

Hogyan lehet ezt kivédeni?

Először is figyeljünk rá, hogy bizonyítani tudjuk, hogy a munkavállalónak volt lehetősége a döntését átgondolni. Hogy ez mennyi időt jelent a gyakorlatban, azt semmilyen jogszabály nem rögzíti, mindig az adott eset körülményeitől függ. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy ha a munkavállaló hazavihette a közös megegyezést, akár egy-két napot kapott arra, hogy azt másnak is megmutathassa, akkor nehezen fogja azt a későbbiekben erre alapozva megtámadni.

Másodszor, sokat segíthet, ha attól függetlenül, hogy a közös megegyezést elvben nem kötelező indokolni, annak szövegéből mégis kitűnik, hogy azt a munkavállalónak miért állt érdekében aláírni. Például azért, mert közelebb talált munkát; vagy most tudna egy biztosabb munkahelyen kezdeni, amíg rendes felmondás esetén, ki kellene tölteni a felmondási időt és így lemaradna róla.

Harmadszor, jóval nehezebb a megegyezést megtámadni, ha a munkavállaló valamekkora összeget kap a munkaviszonya megszűnésére tekintettel. Ennek nem feltétlen kell megegyeznie azzal, ami akkor járna, ha a munkáltató mondana fel számára, ellenben szerencsés, ha nagyságrendileg nem tér el tőle. Ekkor ugyanis a munkáltató könnyen hivatkozhat arra, hogy a munkavállalónak azért állt érdekében a megegyezést aláírni, mert ekkor biztosan és azonnal hozzájutott egy nagyobb összeghez, amíg, ha nem szüntetik meg a jogviszonyt, akkor még, ha a munkáltató is mond fel, akkor is, csak jóval később kapott volna pénzt a munkavállaló.

Ezekből a tényezőkből, akár egy is elegendő lehet ahhoz, hogy a közös megegyezést később ne lehessen megtámadni, viszont, ha mindegyiket alkalmazzuk, rendkívüli mértékben lecsökkenhet annak esélye, hogy a megállapodást sikerrel támadja meg a munkavállaló.

Dencsi Tibor
Jogi szakokleveles közgazdász